SZGYF Üdülő Sarud

Sarud Heves megye Füzesabonyi járásában található, a Tisza-tó partján fekvő község. Füzesabonytól 32 km-re található. A község turisztikai fellendülése 1978-tól kezdődött meg, ekkor került kialakításra a Tisza-tó. A Tisza-tó egy mesterségesen létrehozott vízfelület, ami a Kiskörei vízlépcső kialakításával született meg. Létrehozásának célja eredetileg a vízhasznosítás volt. A Tisza-tó Magyarország második legnagyobb tava, körülbelül négyszer nagyobb a Velencei tónál. A Tisza-tó partján mindössze néhány falu osztozik, ami kizárja a zsúfoltságot, így itt nyugodt körülmények között lehet pihenni. Itt található az Élményfalu, mely a Tisza-tó kalandközpontjaként is ismert.

Az üdülő összesen 4 faházzal rendelkezik, mely 16 fő számára kínál színvonalas szálláslehetőséget. A Tisza-tavi strandtól az üdülő 5 perc sétára található. Minden faházhoz külön WC és fürdőszoba tartozik, a közösségi terekben televízió található. A faházakban jól felszerelt konyha található, hűtővel, tűzhellyel, mikrohullámú sütővel. A szobákat az üdülés kezdő napján 14 órától lehet elfoglalni, és az üdülés utolsó napján 10 óráig kell elhagyni.

Az üdülő önellátó és nem akadálymentesített.

Az üdülőt 2021. 06. 07-től, 2021. 09. 19-ig lehet igénybe venni 2.100.- Ft/fő/éj áron.

Sarudon a helyi önkormányzati rendelet szerint, a 18 éven felüli vendégeknek idegenforgalmi adót kell fizetniük, amelynek összege 300.-Ft/fő/éj.

Férőhelyek:

  • az üdülőben összesen 16 férőhely van, faházanként 4-4

Szolgáltatások:

  • felszerelt konyha
    • hűtőszekrény
    • villanytűzhely
    • mikrohullámú sütő
    • vízforraló
    • kávéfőző
    • edények
  • törölköző, ágynemű
  • TV
  • ping-pong
  • hinta

Látnivalók a környéken:

  • Szentháromság tiszteletére felszentelt római katolikus templom,
  • Élményfalu-Kalandpart,
  • Tisza-tavi Mini Zoo,
  • Tájház,
  • Tündérrózsa hajókikötő,
  • Trambulinpart,
  • Huculudvar Lovasközpont,
  • Tisza-tavi Horgászmúzeum és Motorcsónak Gyűjtemény.

NTAK regisztrációs szám: EG21002707

Megközelítés:

Cím: 3386 Sarud, Üdülő sor 

P1400795

IMG_20210611_143410 IMG_20210611_143457 Tisza-to2IMG_20210611_143709 Tisza-to3